Szépíró verseny

Immáron negyedik alkalommal hirdették meg az Országos Szépíró Versenyt, melyre második alkalommal iskolánk tanulói is jelentkezhettek. A megmérettetést 16 tanuló vállalta.
Az iskolai fordulót 2014. december 9-én tartottuk meg.  A tanulóknak korosztálynak megfelelő verset, illetve szöveget kellett másolniuk. A feladat könnyűnek tűnhet, ugyanakkor nagy koncentrációt igényel, hiszen a másolás során figyelni kell a helyesírásra, külalakra, a betűk egyenletességére. A zsűrizés központi szempontsor alapján történt. A verseny nagyon jó hangulatban zajlott.
Minden résztvevőt emléklappal jutalmaztunk, a helyezettek oklevelet kaptak, könyvjutalomban részesültek.

A megyei fordulóra minden kategória első 3 helyezettje juthatott tovább.

A külalakot, helyesírást, szövegelhelyezést, tévesztéseket is figyelembe véve 6 diákunk vett részt 2015. március 2-án a megyei döntőn Gyönkön. Itt pogácsával, teával kedveskedtek a háziak.
Bár az országos versenyre nem jutott tovább egy tanulónk se, jó volt egyet kirándulni. Az utazás költségét az önkormányzat vállalta fel – a buszt is biztosítva -, melyet ezúton is szeretnénk megköszönni a község polgármesterének, vezetőinek.

bolcskeszepiro

Tóthné Mészáros Tímea
tanító, gyógypedagógus